FONTOS A három Nobel-díjas, és a ránctalanító forradalmuk

Megjegyzés: A Hydroface formula a legtöbb drogériában, és szépségszalonban már elfogyott, de a mai napon: még megvásárolható az Interneten.
Dr. Eirik Albertsson Nobel-díjat kapott forradalmian új "mélyránc-eltüntető" készítményéért.

Professzor Albert Bellange klinikai tanulmányokkal igazolta, hogy az új formula segít eltüntetni a ráncokat, a száraz bőrt, és gyakorlatilag 15 évet fiatalít rajtunk.

Mielőtt belemegyünk a részletekbe, megismertetünk téged ennek a forradalmi felfedezésnek az eredményei közül néhánnyal. Egy 54 éves nő bőre, miután részt vett az egyik kísérletben, biokémiailag 2 évtizedet fiatalodott. Megismételtük, az 54 éves nő bőre megegyezett egy 34 éves nő bőrével. A 34 éves biológiai korú bőr kora "megegyezett" egy 22-23 évesével.

Első hallásra ezek az eredmények túl korainak, túlságosan optimistának látszódhatnak, és nem tűnhetnek általánosíthatónak, ha figyelembe vesszük a tudomány jelenlegi korlátait. Itt azonban a peptidek hatásának bizonyítéka a bőr fedőrétegiben, pontosabban az epidermiszben, és a dermiszben (a bőr két legfelső rétege) található sejtek DNS-re vonatkozik. Úgy néz ki, a tudomány végre megtalálta a módszert, hogy megnyerje a ráncok elleni háborút, ami ráadásul még az öregedési folyamatot is visszafordítja.

(Jessica Raymond, New York)Egy történelmi jelentőségű sajtókonferencián bejelentették, hogy a francia születésű, amerikai professzornak, Albert Bellange-nek sikerült visszaadnia a fiatalságot az öregedő bőr számára. A megoldásról kiderült, hogy egy új módszerrel kezelik a bőrt, Prof. Bellange felfedezésének alapját három Nobel-díjas tudós, Eirik Albertsson, Nadan Petersson és Yukka Fieberg a kémia és a biológia területén elért eredményeik adják.

Ez a peptid formula több mint 800 résztvevő bevonásával, több klinikai teszten ment át. Az eredmények rendkívül lenyűgözőek: a fiatalodás mindegyik női résztvevőn (25 és 72 év közöttiek) érzékelhető volt. A bőrük 5-25 évet fiatalodott mindössze 4-6 hét használattal. IGEN, EZEK VALÓS EREDMÉNYEK! De visszatérve a sajtókonferenciához, Prof. Bellange felhívott a színpadra egy nőt, aki szemmel láthatóan a 30-as éveiben járt. Elővette a személyi igazolványát, és megerősített az elképedt újságíróknak: 1961-ben született, 54 éves volt!

Úgy látszik a bőre teljesen megváltozott.

Két kép az 54 éves Holly Adams-ről, 30 nap különbséggel Prof. Bellange terápiája előtt és után.

Miután elült a tapsvihar, Prof. Bellange rámutatott, hogy a bőr öregedése, amivel minden nő szembesül, tipikusan 25 éves kor után kezdődik. Ezek az olyan problémák, mint a homlokránc, különösen a két szemöldök közötti területen, vagy a szem körüli mélyráncok, az orr, és az ajakak körüli barázdák, a bőr megereszkedése, és kiszáradása az arcon, az állon, és a nyakon. Azután bemutatta az összes dokumentált bizonyítékát Mrs. Adams bőrének szokatlan megfiatalodásáról.

Ezután mutatták be nekünk magát az innovatív készítményt: egy fehér krémet, stílusos csomagolásban. A professzor bekente vele Holly Adams arcát, gondosan megpaskolta, anélkül, hogy belemasszírozta volna. A fehér kenőcs hamarosan eltűnt, beszívta a bőre. Csak néhány másodperc telt el, és láttuk, hogy felfrissült a bőre, Holly homloka olyan sima lett, mint egy újszülötté. A hatás az egész arcán olyan volt, mintha egy botox injekciót kapott volna, de teljesen természetesnek, egészségesnek látszott, ellentétben a kockázatos injekció utáni látvánnyal

Az előadás végére Holly bőre ragyogó lett, és még sokkal fiatalabbnak látszott. Ha nem a saját szememmel láttam volt a személyi igazolványát, akkor nem hittem volna el a korát. És ha nem láttam volna az "előtte" fotóit, nem hittem volna el, hogy a bőre korábban száraz, és tökéletlen volt. Egy teljes generációval fiatalabbnak látszott! 
Képzelheted a csodálkozásomat. Szemtanúi voltunk egy csodának, de orvosi értelemben, nem pedig egy science fictionnak.

A tudományos magyarázat

A változás, amit láttak, önöknek talán csodának tűnik, de nekünk, tudósoknak teljesen érthető" mutatott rá Prof. Bellange. "Egy egyszerű, habár történelmi jelentőségű felfedezésen alapszik, amit évtizedes klinikai tanulmányok, tesztek, több száz tudós tudományos munkája, és kísérlete előzött meg. A Nobel-díjasok találtak egy módszert, ami megváltoztatja a bőrsejtek DNS szerkezetét, és a dicsőség egyedül az övéké, az ő erőfeszítésüknek, tudományszeretetüknek köszönhető ez a felfedezés." magyarázta. "A korral az izmok és a bőrmirigyek elkezdenek összemenni. Lazává válnak, ahelyett, hogy megtartanák fiatalkori rugalmasságukat, és feszességüket. Ráncok, vonalak, barázdák alakulnak ki. A bőr elveszíti ragyogását, és vitalitását.

Mitől öregszenek a bőrsejtek? Ez nem egyszerűen a víz elvesztésétől alakul ki, ezt csak a kozmetikai reklámok próbálják meg elhitetni velünk, ennél vannak sokkal fontosabb dolgok is. A bőr, az évek múlásával úgy tűnik, "elfelejti" hogyan kell regenerálnia önmagát. Lassan meghal, kínozza önmagát, elfelejtve, hogyan kellene "táplálni" saját magát. Ebbe a jelenségbe csak nemrég nyertünk betekintést. Itt jön be a felfedezés. A tudósoknak sikerült szintetizálniuk egy különleges fehérjét, a "peptidet", biológiai szakkifejezéssel élve, ami "emlékezteti", és arra sarkallja a bőr DNS-et, hogy regenerálódjon, és kezdje el újra "táplálni" önmagát.

Meg tudjuk változtatni a bőrünk természetét?

Túl szép, hogy igaz legyen? Igen, te meglepett vagy, és nehéz elhinned ezt az egészet, én is pontosan így voltam vele, mielőtt nem láttam a saját szememmel. Valójában a gyógyszer bizonyította, hogy az újonnan felfedezett DNS-megújító peptidekkel tulajdonképpen bárkinek képes visszafordítani a bőröregedését – minden egyes használattal fiatalabbá tenni. Ez az inspiráló felfedezés, és a teljesen természetes DNS stimuláló összetevő harcra hívja az öregedés folyamatát… és legyőzi azt! Most már tudjuk, hogyan érhetjük el azt, ami évszázadokon át ihletet adott a költőknek, és a festőknek: hogyan szerezhetjük vissza fiatal megjelenésünket, bőrünk frissességét, és természetes szépségét. A ráncok maguktól tűnnek el, gyorsan, és biztonságosan.

A tudósok elérték, a klinikai és laboratóriumi vizsgálatok pedig igazolták! A bőrön használva ez a peptid formula "megtanítja, és emlékezteti"a bőr DNS-ét, hogy táplálja önmagát. Ezzel a tudományos felfedezéssel a bőr vissza tudja szerezni a fiatalságát, teljesen önmagától, nagyon rövid idő alatt. Kisimítja a saját ráncait bármiféle műtéti beavatkozás nélkül.

Klikkelj ide, ha meg akarod rendelni Prof. Bellange ránctalanító formuláját, amely felébreszti a bőröd DNS-ének "étvágyát".


Friss hírek

Az ebola túlélők reménykednek egy hatékony vakcinában

Az üdítőitalok karcinogének?

Eukaliptusz hörghurutra, influenzára és mandulagyulladásra

Tibeti orvos: a gyomor a második agyunk

Mi segít a torokgyulladásnak: forró vagy hideg?

AZ ALKOTÓRÓL

Prof. Albert K. Bellange a bőrgyógyászat világhírű szakértője és megújítója. A diákja volt, és 2014-ben a legjobb európai orvostudományi egyetemen, a dél-németországi Heidelbergben található Ruprecht-Karls-Universität-on szerzett professzori címet. Tiszteletbeli tagja a londoni British Royal College-nak, valamint a New York-i the Global Assosiation of Skin Care-nak, Prof. Bellange tanácstag az US Dermatology Academy-n. Számtalan bőrgyógyászati, és kozmetikai gyógyászattal foglalkozó könyv, és publikáció szerzője. Kaliforniában, Los Angeles-ben él és dolgozik.

Szóljon hozzá!

Petrovics Vera Én ezt a peptid krémet az USA-ból rendeltem anyukámnak, és nagyon örülök neki,hogy mostmár itthon is lehet kapni! Anyu nagyon elégedett vele, az eredmények már egy hét után látszottak nála. Sokkal fiatalabbnak látszik és a bőre sokkal frissebb. Ez tényleg csodás készítmény erőteljes és pénztárca kímélő.
Válasz · Tetszik · 19:45
Lovászi Margó Én is olvastam már erről több fórumon, és úgy látszik az emberek mindenfele a világon nagyon meg vannak vele elégedve. Most én is megrendelem!
Válasz · Tetszik · 19:49
Kiss Kata próbálta már valaki?
Válasz · Tetszik · 19:55
Papp Dia Én már 12 napja használom a krémet, és már most 5 évvel fiatalabbnak látszom. Mindenki észrevette még a férjem is! Igen, még tényleg nem úgy nézek ki mint egy tini, de nálam bevált! A szarkalábaimat szenzációsan eltüntette az a peptid fehérje! Köszi a cikket!
Válasz · Tetszik · 19:58
Soósné Krisztina Én már évek óta küzdök a ráncokkal… semmi nem volt olyan jó eddig, amitől boldog lettem volna. Maszkok, krémek és mindenféle \"természetes\' csoda. Néhányat biztos ti is ismertek. Szerintem nem lenne rossz ezt kipróbálni! Sokkal olcsóbb mint egy szépség klinika. Nem beszélve arról, hogy nagy esemény közeleg! Nősül a fiam, és tényleg szeretnék jól kinézni! Most rendeltem meg ezeket a krémeket, és nagyon reménykedek az eredményekben. Szorítsatok!
Válasz · Tetszik · 20:18
Vasadi Rebus Én még németben vettem ezeket a krémeket 350 euróért darabját! Most gyorsan rendeltem kettőt, ez egy kihagyhatatlan lehetőség! Nem is tudtam, hogy itthon is meg lehet venni, és nemcsak szalonokban árulják!
Válasz · Tetszik · 20:38
Keresztesné Kiss Nóra Ez hihetetlen! Kell nekem! Alig várom h megérkezzen!
Válasz · Tetszik · 20:39
Vincze Róbert Ha ez tényleg olyan jó, mint ahogy mondjátok, akkor megveszem a feleségemnek a szülinapjára. Egy hét múlva lesz és remélem, nem vág ki vele az ablakon! :)
Válasz · Tetszik · 20:39
Kállai Tündi Én egy hete használom és sokkal jobban nézek ki és sokkal jobban is érzem magam! Kisimultak a ráncaim és az ára is nagyon jó! Ha spa kezelésre mennék az sokkal többe lenne és a férjem se örülne neki! :)
Válasz · Tetszik · 20:59
Pápai Emese Ez az ELSŐ ránctalanító ami tényleg MŰKÖDÖTT nálam. Fiatalnak érzem magam és jobb lett az önbizalmam!
Válasz · Tetszik · 14:59
Vecsési Dóra ó, hát mi mind öregszünk! De ez a kezelés biztos, hogy lassítja, nekem legalábbis!
Válasz · Tetszik · 14:59
Aranyosi Dániel megint egy \"csodakrém\"… az embereknek el kéne fogadni hogy öregszünk és kész. Nem kéne mindent elhinni! nem fog semmilyen krém segíteni!
Válasz · Tetszik · 14:59
Vadinszki István Én és a feleségem elhatároztuk hogy együtt próbáljuk ki. Az 50-et kezdtük taposni, ideje intézkedni. És mivel ezt orvosilag tesztelték szerintem megéri kipróbálni.
Válasz · Tetszik · 14:59
Dudás Julcsi az egyik barátnőm hívott fel múltkor emiatt a krémek miatt, egy magazinban olvasott róluk. együtt rendeltük meg, így árengedményt is kaptunk. Remélem nekem is úgy be fog válni mint nektek!
Válasz · Tetszik · 14:59
Gorman Eszter először használtam és tényleg azonnal használni kezdett, friss és gyorsan felszívódik, élmény a bőrnek, és az illata is nagyon jó! Máris látom a különbséget!
Válasz · Tetszik · 14:59
Jakabné Kati Én minden másnap használom a krémeket, az egyiknek már elfogyott a fele. A hatása csodálatos! Nagyon izgatott vagyok! Rendelek még egyet… vagy kettőt!
Válasz · Tetszik · 14:59
Farkas Szilvia tegnap délután jött meg a megrendelésem és azonnal kipróbáltam. a bőröm már az első használat után sokkal szebb lett! nagyon megéri a pénzét tényleg a legjobb összetevőkből áll, sokkal több kollagén van benne mint más krémekben és peptid is, fantasztikus felfedezés!
Válasz · Tetszik · 14:59
Szabóné Mária Én és a testvérem 3 héttel ezelőtt rendeltünk, mind a ketten 2 csomaggal. Az eredmény? Ez tényleg működik! Mind a ketten sokkal fiatalabbaknak nézünk ki! A bőröm nagyon jól érzi magát, össze se tudom hasonlítani más készítményekkel!
Válasz · Tetszik · 2:59 pm
Ilyés Anita a hatás amiről beszélnek ámulatba ejtő.. ez tényleg ilyen lenne?
Válasz · Tetszik · 14:59
Veressné Gyöngyi Én az usa-ban hallottam erről a peptid terápiáról. Én még nem próbáltam de a barátnőm lánya kint él és tőle hallottam róla. Most már itthon is lehet kapni, olcsón lehetünk fiatalok otthon!
Válasz · Tetszik · 14:59
Kocsisné Gáti Szilvi Én gyakran jártam drága szépségszalonba, de többet nekem nem éri meg. Ez a termék fantasztikus hír! Most azonnal megrendelem és még jövök vissza beszámolni hogy vált be!
Válasz · Tetszik · 14:59
Emi_Mami LÉGY SZIVES VALAKI VÁLASZOLJON! HOGY TUDOM MEGRENDELNI?! EZ EGY KAMU DOLOG!!!
Válasz · Tetszik · 14:59
Debreczeni Ági Klikkelj a hirdetésre, és olvasd el!
Válasz · Tetszik · 14:59
Szelei Timi ОК, megrendeltem. Árengedmény is van! Írni fogok ha tényleg segített!
Válasz · Tetszik · 14:59
Created with Mozello - the world's easiest to use website builder.

 .